Vállalkozásunk munkaközössége, a csapat, régebbi magánál a cégnél. Az elmúlt közel tizenöt esztendőben számos pályázat és tanulmány elkészítésén, projekt kivitelezésén dolgoztunk együtt.
Az Európai Unió szakértői felismerték, hogy a csekély számú sikeresen kivitelezett pályázat oka, hogy a vállalkozások nem rendelkeznek azzal a szaktudással, amely egy pályázati dokumentáció elkészítéséhez, majd a pályázat lemenedzseléséhez és elszámolásához szükséges. Éppen ezért egyre nagyobb igény lett az olyan szakembererek iránt, akik ismerik és értik a pályázatírás és lebonyolítás procedúráját.
A Develoconsult Kft az elsők között létesült pályázatírásra szakosodott cég. Csapatunk tagjai a cég alapítói és munkatársai, akikkel együtt dolgozunk, ki-ki szakmai területének megfelelően végzi a ráeső részt. Így tudjuk vállalni a garanciát, hogy az általunk elvégzett munka szakszerű, igényes és pontos.
Szerencsés ember aki azzal dolgozik amit szeret, még szerencsésebb aki azzal akivel szeret. A DEVELO-CONSULT cég hozzáállása, munkabírása, Gyergyóújfaluból egy fejlett európai települést varázsolt. Legjobbak a legjobbak között!!!!
Egy rugalmas, eredményorientált csapat, akikkel jó együtt dolgozni. A legnagyobb hajtás, és „papírkáosz” közepén is képesek a pályázóban a reményt tartani.
Kiváló, összeszokott csapat, segítőkész emberek. Már az 'elején' is ezt tapasztaltam. Jó volt velük/veletek dolgozni.
Pontosak, időben előkeszítik a doksikat, nem volt gond az elszámolásokkal, a pályázatunk jól lefutott, meg voltunk elégedve a szolgáltatásokkal. Nagy 10 es a csapatnak.